Európa bajnok szállhat versenybe a jövő évi szakmai világbajnokságon

Április 18. és 20. között, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Szakma Sztár rendezvényének keretében rendezte meg a HTTP Alapítvány, a szakmai világbajnokság hazai válogatójának döntőjét a hálózati rendszerüzemeltető kategóriában. A verseny tétje az volt, hogy ki képviselheti majd Magyarországot a WorldSkills 2017 Abu Dhabi világversenyen.

A közel 250 indulóból, két selejtező forduló után, a legjobb hat fiatal informatikus jutott be a hazai fináléba. A végső győztes Varga Ákos, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója lett, aki két társával együtt a tavalyi Lille-ben rendezett Európa bajnokságon már bizonyított, hiszen csapatban akkor aranyérmes lett.

A mostani válogató egyik érdekessége, hogy Vajgel Viktória személyében egy hölgy szerezte meg a második helyezést. Az IT iparágban sajnos elég kevés nő dolgozik, ezért is üdítő a Békéscsabai Szakképzési Centrum Trefort Ágoston Szakképző Iskola és Kollégium diákjának szereplése. Viktória egyébként tagja annak a két fős magyar csapatnak, amely idén decemberben Göteborgban száll majd harcba az EuroSkills versenyen a kontinens legjobbjaival.

A HTTP Alapítvány idén nem csak a jövő évi világverseny válogatójának megrendezését vállalta fel, de házigazdája volt további négy országos szakmai tanulmányi verseny döntőjének is. A CAD-CAM informatikus, az informatikai rendszergazda, a szoftverfejlesztő és az informatikai hálózattelepítő és üzemeltető szakmában ugyancsak a legjobb hat fiatal mérkőzhetett meg a fináléban. „Idén először rendezhettük meg a Szakma Sztár Fesztivál keretében az informatikai OSZTV-k döntőjét. Nyugodtan mondhatom, hogy ez a változástatás kimondottan jót tett a versenyeknek, hiszen a diákok most sokezer látogató figyelő tekintete előtt oldhatták meg a feladatokat.” – mondta Csontó Béla OSZTV versenyfelelős, a debreceni Alföld Szakképző ügyvezetője.

A Szakma Sztár Fesztiválnak a három nap alatt közel húszezer látogatója volt, többségében 12-14 éves, pályaválasztás előtt álló fiatal. Az informatika versenyek standján helyet kapott egy bemutatóterület is, ahol csúcskategóriájú videokonferencia eszközökkel, 3D-s nyomtatóval és Lego robot bemutatóval várták az alapítvány munkatársai az informatika szakma iránt érdeklődő fiatalokat. „A Magyar Telekom és a HTTP Alapítvány Legyél Te is Informatikus! kampányának részeként, az idei rendezvény kiváló lehetőséget adott az IT pálya népszerűsítésére. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok diák gondolkodott el a versenyterületünk meglátogatása után, hogy érdemes az informatikára, mint lehetséges jövőbeli hivatására gondolnia.” – tette hozzá Sisák Zoltán, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

Az informatikai versenyek kiemelt támogatója a Gloster Telekom volt. További támogatók és együttműködő partnerek: Cisco Magyarország, ASC Vezetői és Informatikai Tanácsadó Kft., Magyar Telekom, Informatika és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége, Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Műszaki Szakközépiskolája és az Infineon Technologies Magyarország.

A versenyek végeredménye:

WorldSkills 2017 Abu Dhabi, „IT Network Systems Administration” nemzeti válogató:

  1. Varga Ákos (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)
  2. Vajgel Viktória (Békéscsabai Szakképzési Centrum Trefort Ágoston Szakképző Iskola és Kollégiuma)
  3. Orodán Tamás (Békéscsabai Szakképzési Centrum Trefort Ágoston Szakképző Iskola és Kollégiuma)
  4. Harangi Lajos     (Debreceni Szakképzési Centrum Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskolája)
  5. Zelenák Gábor (Debreceni Szakképzési Centrum Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskolája)
  6. Arany Norbert (Debreceni Szakképzési Centrum Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskolája)

CAD-CAM informatikus országos szakmai tanulmányi verseny:

  1. Domján Tamás (Győri Műszaki Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskolája és Kollégiuma
  2. Pintér Bence (Győri Műszaki Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskolája és Kollégiuma)
  3. Molnár Jakab     (Győri Műszaki Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskolája és Kollégiuma)
  4. Máté Miriam (Győri Műszaki Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskolája és Kollégiuma)
  5. Antal István (Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskolája, Szakiskolája)
  6. Bodzási Zoltán (Salgótarjáni Szakképzési Centrum Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskolája)

Szoftverfejlesztő országos szakmai tanulmányi verseny:

  1. Maráczi Marcell (Győri Műszaki Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskolája és Kollégiuma)
  2. Czinege Dóra (Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakközépiskolája és Gimnáziuma)
  3. Tóth Krisztián (Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolája)
  4. Hajdu Gábor Dávid (Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Verebély László Szakközépiskolája és Szakiskolája)
  5. Simon Áron (SZÁMALK-Szalézi Szakközépiskola)
  6. Fodor Soma (Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakközépiskolája és Gimnáziuma)

Informatikai rendszergazda országos szakmai tanulmányi verseny:

  1. Marjai Péter (Debreceni Szakképzési Centrum Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskolája)
  2. Molnár Károly (Debreceni Szakképzési Centrum Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskolája)
  3. Kiss Benjámin (Debreceni Szakképzési Centrum Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskolája)
  4. Demeter Dávid  (Debreceni Szakképzési Centrum Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskolája)
  5. Uri Csaba Alex   (Debreceni Szakképzési Centrum Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskolája)
  6. Juhász Tamás     (Beregszász, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete)

Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető országos szakmai tanulmányi verseny:

  1. Korda Máté (Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Műszaki és Környezetvédelmi Középiskolája és Szakiskolája)
  2. Izsáki Tamás Zsolt (Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Pataky István Híradásipari és Informatikai Szakközépiskolája)
  3. Milák Dániel (Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Pataky István Híradásipari és Informatikai Szakközépiskolája)
  4. Deli Dániel (Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Pataky István Híradásipari és Informatikai Szakközépiskolája)
  5. Török András (Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Pataky István Híradásipari és Informatikai Szakközépiskolája)
  6. Sévity Iván (Ada, Műszaki Iskola)

Képzések és tanfolyamok

Melyik Cisco Hálózati Akadémiai képzés az Önnek legmegfelelőbb?
Képzések részletei »

Eseménynaptár

A Cisco Hálózati Akadémia eseményei és rendezvényei
Tovább a naptárhoz »

Hiba | Cisco Hálózati Akadémia - HTTP Alapítvány

Hiba

A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.
slideshow 1 slideshow 2 slideshow 3

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer