A Cisco novemberben indította el IT Battle névre keresztelt interaktív, IT ismeretekre épülő versenyét. A verseny kérdései a Cisco minősítő rendszerének megfelelően 3 nehézségi szinten érhetők el: CCNA, CCNP és CCIE.
Végetért a BME-Pannon NetSkills Challenge 2015 országos hallgatói tanulmányi verseny. A verseny döntőjére és a díjátadóra 2015. november 27-én került sor, amelynek helyszínét a BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék biztosította.
November 19-én folytattuk oktatóknak szóló továbbképzés sorozatunkat. A decemberi tanmenet mellett a NetAcad fórum keretében Sisák Zoltán beszélgetett Tóth Leventével, a Cisco Magyarország mérnökével, a Cisco IoT termék portfóliójáról. "Oldjuk meg együtt!" rovatunkban Csőke János mutatta be a WS2015 döntő negyedik napi PT feladatát.
A Cisco bejelentette, hogy új megoldásokkal, fejlesztésekkel és szolgáltatásokkal bővíti a felhő alapú megoldásokra, hálózatokra és végpontokra is kiterjedő Security Everywhere elnevezésű biztonsági portfólióját.
A Cisco ötödik alkalommal tette közzé a Cisco® Global Cloud Index (2014 – 2019) című előrejelzését, amely a globális felhőalapú és adatközponti forgalommal kapcsolatos trendeket vizsgálja. A kutatás adatai szerint 2019 végére a globális felhő alapú adatforgalom több mint négyszeresére, 2,1 zettabájtról 8,6 zettabájtra növekszik, amely négyötödét teszi ki a teljes adatközponti forgalomnak.
Meghosszabbítottuk a WorldSkills 2017 válogatóverseny jelentkezési határidejét! Minden akadémiai oktatót szeretnénk arra kérni, hogy juttassa el minél több diák számára az alábbi felhívást és segítse a felkészülést.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen közel 40 szakmában, köztük 4 informatikai szakmában hirdette meg a Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt (OSZTV).
Október 29-én ünnepélyes keretek között köszöntötték a WorldSkills 2015 versenyen komoly sikereket elért magyar csapat versenyzőit. Mint arról mi is már több formában is hírt adtunk, László Attila bútorasztalos aranyérme mellett a másik világra szóló eredmény Csongrádi Dávid nevéhez fűződik, aki az informatikai hálózati rendszergazda kategóriában ezüst érmet szerzett. Az eseményen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Parragh László kamara elnök köszöntötte a versenyzőket, a szakértőket és a szponzorok képviselőit.