EuroSkills 2020 ICT Specialists nemzeti válogató döntő

Idén az informatikai rendszerüzemeltető szakmában a 25 év alatti fiatalok a 2020-ban Grazban megrendezendő EuroSkills versenyre való kijutásért mérték össze tudásukat. A hazai válogatóverseny felépítése hasonló volt az előző években megszokottakhoz, de néhány új elemmel is kiegészült. Az év elején megrendezett első online fordulóra közel kétszáz fiatal jelentkezett az ország minden részéről. A tesz kérdésekből és szimulációs feladatokból álló fordulóból a legjobban teljesítő 12 versenyző jutott tovább a verseny szakmai partnere a Cisco Magyarország által biztosított helyszínen, február végén megrendezett középdöntőre. Az eddigiekhez képest a középdöntő kissé átalakult. A versenyzőknek 3 elkülönített szigeten kellett feladatot megoldaniuk 1-1 óra időtartamban. Az egyik szigeten Cisco hálózati, a másodikon Linux és Windows szerverrel kapcsolatos szimulációs feladatokban kellett bizonyítaniuk, míg a harmadik szigeten egy állásinterjúszerű beszélgetésen kellett részt venniük, ahol a zsűrinek alkalma adódott a versenyzők megismerésére és a versenyzéshez elengedhetetlen emberi tulajdonságaik tesztelésére.

A középdöntő hat legjobbja mért össze immár valós eszközökön, a EuroSkills nemzetközi döntőjéhez nagyon hasonló körülmények között tudását a Szakma Sztár Fesztivál keretében, márciusban. A verseny feladata alapján egy komplex nagyvállalati informatikai rendszer modelljét kellett megvalósítaniuk a résztvevőknek. A Cisco eszközök felhasználásával kiépített céges hálózat és a Linux, illetve Windows rendszereken biztosított szolgáltatások, mint például weboldalak megjelenítése, levelezés lehetővé tétele, távoli munkavégzés biztosítása mellett biztonsági megoldásokat is be kellett vezetniük, ezzel védve a céget a mostanában egyre nagyobb mértékben elszaporodó kibertámadások ellen.

A verseny két napja alatt a fiatal informatikusok az előző évek eredményeit is figyelembe véve, kimagasló eredményt értek el.

A döntő forduló helyezettjei.

  1. Mészáros Bálint
  2. Papp Ádám
  3. Marjai Péter
  4. Fazekas Richárd László
  5. Kiss Dominka Zsófia
  6. Bora Dániel

A megmérettetések azonban itt még nem értek véget. A legjobb 4 versenyző a következő hónapokban egy a szakmai partnerek bevonásával történő szakmai felkészülésben vesz részt és ez után, szeptembereben kerül kiválasztásra az a két versenyző, akik csapatot alkotva képviselhetik majd Magyarországot a EuroSkills Graz 2020 versenyen, ICT Specialists szakmában és esélyt kaphatnak arra, hogy elődeikhez hasonló kimagasló eredményt érhessenek el.

Képzések és tanfolyamok

Melyik Cisco Hálózati Akadémiai képzés az Önnek legmegfelelőbb?
Képzések részletei »

Eseménynaptár

A Cisco Hálózati Akadémia eseményei és rendezvényei
Tovább a naptárhoz »

Hiba | Cisco Hálózati Akadémia - HTTP Alapítvány

Hiba

A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.
slideshow 1 slideshow 2 slideshow 3

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer