25 éves a Cisco Hálózati Akadémia Magyarországon

A magyarországi Cisco Hálózati Akadémia idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. 2023. június 8-án a Budapesti Műszaki Egyetem I épülete adott otthont a NetAcad 25 éves születésnapi programjának, melyen több, mint 200 akadémiai oktató és jeles informatikai cégek vezetői vettek részt.

Az ünnepségen visszatekintettünk a hazai NetAcad rendszer kiépülésének és sikerekben gazdag elmúlt 25 évére és első alkalommal adtuk át a vezető hazai IT-cégek által a rendezvényen megalapított NetAcad Oktatásért díjakat. A díjakkal az alapítók szeretnék megköszönni azok munkáját, akik sokat tettek azért, hogy a magyarországi Cisco Hálózati Akadémia közössége ne csak itthon legyen sikeres, de Európa- és világszerte is elismerést szerezzen magának. A díjat mostantól minden évben 3 kategóriában ítéli oda az alapítók képviselőiből álló kuratórium.

Az idei év díjazottai:

  • NetAcad Oktatásért díj intézményi kategória: Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum
  • NetAcad Oktatásért díj oktatói kategória:
    • Markovich László
    • Szijártó László
    • Dr. Gál Zoltán
  • NetAcad Oktatásért Almási Béla díj: Dr. Fehér Gyula

A résztvevőknek a délelőtti órákban lehetőségük volt kipróbálni a Cisco és a BME közös szabadulószobás játékát is.

A Cisco Hálózati Akadémia képzésein a kezdetektől 17 millióan kaptak piacképes tudást világszerte, Magyarországon pedig csaknem 80 ezer hallgató vett részt a képzéseken az elmúlt 25 év alatt - mondta Dalos Ottó, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója a rendezvény nyitóbeszédében. A Cisco Hálózati Akadémiának globálisan 3,2 millió, míg Magyarországon 15 ezer hallgatója van - tette hozzá Dalos Ottó. Rámutatott: a képzésekre nagy szükség van, felmérések szerint Magyarországon néhány éven belül akár 44 ezer informatikus hiányozhat a munkaerőpiacról. A Cisco célja, hogy a következő 10 évben újabb 10 millió diák digitális képzése valósuljon meg az Európát, a Közel-Keletet és Afrikát magában foglaló EMEA régióban - jelezte az ügyvezető igazgató.

Sisák Zoltán, HTTP Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a Cisco Hálózati Akadémia önkéntes alapon szerveződő közösség. Tagjai oktatási intézmények és non-profit szervezetek, amelyek a Cisco által kifejlesztett elektronikus tananyagokat egységes eLearning környezetben, saját oktatási rendszerükbe (szakmai informatikai, OKJ-s, illetve felsőfokú képzés) integrálva oktatják, az iparágban használt legmodernebb hálózati eszközök felhasználásával.

Charaf Hassan, a BME dékánja ismertette: a hallgatók a Hálózati Akadémia képzésein elsajátíthatják az IKT szegmensben szükséges elméleti és gyakorlati tudást, valamint a 21. századi karrierhez szükséges problémamegoldást, együttműködést és az elemző gondolkodást is. Újabb szintet jelent a technológiai vállalattal való együttműködésben, hogy az egyetemen elismerik kreditekkel az elvégzett képzést. Minden új technológiát beemelnek a képzésbe, a vállalatok és az egyetemek egyre szorosabb együttműködésének eredményeképpen - mondta.

A rendezvény előadásai és a helyszínen készült fényyképek a NetAcad 25 Virtuális Konferenciaközpontban, a https://live.25.netacad.hu oldalon tekinthetők meg.

Képzések és tanfolyamok

Melyik Cisco Hálózati Akadémiai képzés az Önnek legmegfelelőbb?
Képzések részletei »

Eseménynaptár

A Cisco Hálózati Akadémia eseményei és rendezvényei
Tovább a naptárhoz »

Hiba | Cisco Hálózati Akadémia - HTTP Alapítvány

Hiba

A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.
slideshow 1 slideshow 2 slideshow 3

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer