ASC Workshop és Hálózati ismeretek - továbbképzés 2013.04.19

2013. április 19-én folytatódik a HTTP Alapítvány akadémiai oktatóknak szóló továbbképzés-sorozata.
A második modul harmadik foglalkozására a most következő pénteken, a szokásos délutáni órákban kerül sor. A helyszín ezúttal az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara.  A korábbi szakmai napokhoz hasonlóan interaktív WebEx közvetítést kínálunk azok számára, akik személyesen nem tudnak részt venni.

Ismét hangsúlyozzuk, hogy a felnőttképzési (FAT) akkreditációval rendelkező képzéssorozat az akadémiai oktatók számára teljesen ingyenes. Arra is szeretnénk a figyelmet felhívni, hogy a FAT akkreditációval rendelkező képzésre regisztrált oktatóknak is kell regisztrálnia minden képzésre külön!
 
A mostani alkalommal folytatódik a kapcsolás témaköre, amelyen belül is elsősorban a helyi hálózatok hurokmentesítési megoldásait járjuk körül, de egy előadás erejéig szót ejtünk a többrétegű kapcsolás alapjairól is. Szokás szerint terítéken lesznek a versenyfeladatok is. Most az EuroSkills 2014 magyarországi elődöntőjének kezdő szintű Packet Tracer feladatait fogjuk megnézni. És természetesen a bevezetőben ismét előkerülnek a Cisco Hálózati Akadémiát éritő aktualitások, valamint hasznos gyakorlati tanácsok a NetSpace használatához.
 
A helyszíni és a webes közvetítésen történő részvétel egyaránt regisztrációt igényel! 

 

Képzések és tanfolyamok

Melyik Cisco Hálózati Akadémiai képzés az Önnek legmegfelelőbb?
Képzések részletei »

Eseménynaptár

A Cisco Hálózati Akadémia eseményei és rendezvényei
Tovább a naptárhoz »

Hiba | Cisco Hálózati Akadémia - HTTP Alapítvány

Hiba

A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.
slideshow 1 slideshow 2 slideshow 3

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer