Új ügyvezető a Cisco Magyarországnál

2014. március 1-től Dalos Ottót Horváth Krisztina váltja a vállalat ügyvezető igazgatói posztján.

Az új vezető a vállalat hazai kereskedelmi, marketing- és műszaki tevékenységének irányítása mellett szerepet vállal a közép-kelet európai regionális vezetésben, valamint felel a közel 300 hazai partnercéggel való együttműködésért.

Horváth Krisztina több mint 20 éves vezetői tapasztalattal rendelkezik. A pénzügyi szektorból érkezett a Cisco-hoz. Szakmai pályafutását a Magyar Nemzeti Banknál kezdte, majd 1989-ben a Raiffeisen Bank Zrt. munkatársa lett. 1998-tól a pénzintézet vezérigazgató-helyetteseként dolgozott.

Közgazdasági végzettséggel rendelkezik, MBA fokozatát Nagy-Britanniában, a Manchester Business School-ban és a Wales-i Egyetemen szerezte. Számos szakmai szervezet munkájában vesz részt, tagja a Hungarian Business Leaders Forum női szekciójának. 2004-2008 között a Magyar Marketing Szövetség elnöke volt. Angolul, németül, románul és franciául beszél.

Dalos Ottó, aki 2013. augusztus 1-től megbízott ügyvezető igazgatóként irányította a Cisco magyarországi tevékenységét, a vállalat távközlési szolgáltatókkal foglalkozó regionális szervezetében folytatja munkáját. Feladata a Deutsche Telekom csoport európai leányvállalataival való együttműködés irányítása, valamint a Cisco szolgáltatói videomegoldásaival kapcsolatos üzletfejlesztés lesz.

Képzések és tanfolyamok

Melyik Cisco Hálózati Akadémiai képzés az Önnek legmegfelelőbb?
Képzések részletei »

Eseménynaptár

A Cisco Hálózati Akadémia eseményei és rendezvényei
Tovább a naptárhoz »

Hiba | Cisco Hálózati Akadémia - HTTP Alapítvány

Hiba

A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.
slideshow 1 slideshow 2 slideshow 3

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer