A Cisco Global Cloud Index szerint 2018-ig közel háromszorosára nő az adatközpontok forgalma

A Cisco negyedik alkalommal tette közzé a Cisco® Global Cloud Index (2013 – 2018) című előrejelzését, amely a globális felhőalapú és adatközponti forgalommal kapcsolatos trendeket vizsgálja. A kutatás adatai szerint a vizsgált időszakban az adatközpontok forgalma közel megháromszorozódik, és ennek a forgalomnak a 76 százalékát a felhő fogja kitenni. 2018-ban a világ népességének fele rendelkezik majd internet-hozzáféréssel, közülük pedig minden második igénybe vesz valamilyen felhőalapú tárolási szolgáltatást.

A tanulmány szerint a globális adatközponti forgalom közel háromszorosára, 3,1 zettabájtról, 8,6 zettabájtra nő 2018-ra. Ez az adatmennyiség nagyjából megfelel annak, mintha a világ valaha készített összes filmjét (ami megközelítőleg 500 ezer), illetve televíziós műsorát (megközelítőleg 3 millió) 250 000 alkalommal streamelnék 4K felbontásban.

 Az adatközpontok forgalma Nyugat-Európában 2018-ra eléri majd az 1,3 zettabájtot évente, 20 százalékos összesített éves átlagos növekedési arányt (CAGR) produkálva. Kelet-Közép Európában az adatközpontok éves forgalma 2018-ra 28 százalékos éves átlagos növekedés mellett várhatóan 640 exabájt lesz, szemben a 2013-as 190 exabájttal.

 Az adatközponti forgalom 76 százalékát a felhő alapú adatforgalom teszi majd ki 2018-ra. Kelet-Közép Európa felhőalapú adatforgalma 2013 és 2018 között várhatóan 39 százalékos összesített éves átlagos növekedési arányt (CAGR) produkál, amely a közel-keleti és az afrikai régió után (54% CAGR) a második legnagyobb növekedési ráta. Bár a felhőszolgáltatások esetében sok szó esik a nyilvános felhőkről, a felhőalapú forgalom 70%-a még 2018-ban is a privát felhőkben fut majd.

Mennyire felkészültek a hálózatok a felhőforgalom növekedésére?

 A vezetékes és mobilhálózatok teljesítményét vizsgálva, a felhő alapú megoldások bevezetésére kész országok száma folyamatosan nő. Míg tavaly 79 ország felelt meg a legmagasabb szintű felhőszolgáltatások bevezetési  követelményeinek, idén már 109 ország teljesítette a kritériumokat. A kutatásban az átlagos és közepes feltöltési és letöltési sebességet, illetve a késleltetést elemezték a szakemberek minden régióban, és ezek alapján három kategóriát alakítottak ki*:

  • Alapszintű felhőalkalmazások / Hálózati követelmények


Letöltési sebesség: 750 kbps-ig; Feltöltési sebesség: 250 kbps-ig; Késleltetés: 160 ms felett Példák az alapszintű fogyasztói alkalmazásokra: alapszintű videó és zene streamelés, szöveges kommunikáció (e-mail, azonnali üzenetküldés), web böngészés
 Példák az alapszintű üzleti alkalmazásokra: webkonferencia, felhő-alapú tanulásmenedzsment-rendszerek, VoIP

  • Középszintű felhőalkalmazások / Hálózati követelmények


Letöltési sebesség: 751–2,500 kbps; Feltöltési sebesség: 251–1,000 kbps; Késleltetés: 159–100 ms között.
Példák a középszintű fogyasztói alkalmazásokra: intelligens otthon, személyes tartalmak (multimédiás), online vásárlás, HD videó és zene streamelés
Példák a középszintű üzleti alkalmazásokra: ERP/CRM, IP audiokonferencia, videokonferencia

  • Fejlett felhőalkalmazások / Hálózati követelmények


Letöltési sebesség: 2,500 kbps felett; Feltöltési sebesség: 1,000 kbps felett; Késleltetés: 100 ms alatt.
Példák a fejlett fogyasztói alkalmazásokra: e-oktatás, e-egészségügy, HD videó chat
Példák a fejlett üzleti alkalmazásokra: virtuális irodák, HD audiokonferencia, HD videókonferencia
 

*Több alkalmazás egyidejű használata nagyobb hálózati teljesítményt igényel, mint ami a fenti adatokban szerepel. Az ehhez szükséges teljesítmények megtalálhatók a Cisco Global Cloud Index Forecast and Methodology, 2013 – 2018 című tanulmányban.

Forrás: Cisco


Teljes cikk
 

Képzések és tanfolyamok

Melyik Cisco Hálózati Akadémiai képzés az Önnek legmegfelelőbb?
Képzések részletei »

Eseménynaptár

A Cisco Hálózati Akadémia eseményei és rendezvényei
Tovább a naptárhoz »

Hiba | Cisco Hálózati Akadémia - HTTP Alapítvány

Hiba

A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.
slideshow 1 slideshow 2 slideshow 3

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer