A HTTP Alapítvány elkövetkező hónapokra meghirdetett képzéseire még korlátozott számban lehet jelentkezni!. A képzések megfelelő létszám esetén indulnak, erről a regisztráció lezárását követően küldünk értesítést. Bővebb információk és jelentkezés a www.netacad.hu/oktatokepzesek oldalon.
A Cisco bejelentette, hogy hamarosan, várhatóan júliusban megjelenik az új angol nyelvű ITE 7.0 tananyag. A kurzus új struktúrában, új témaköröket tartalmaz majd mind szoftver, mind hardver területen. Lényeges változás lesz, hogy több oktató videót, interaktív feladatot és kevesebb szöveges leírást tartalmaz majd a tananyag.
A HTTP Alapítvány már felvette a kapcsolatot a Cisco tananyagfejlesztési részlegével, és szeretné mihamarabb lefordítani a tananyagot.
Idén az informatikai rendszerüzemeltető szakmában a 25 év alatti fiatalok a 2020-ban Grazban megrendezendő EuroSkills versenyre való kijutásért mérték össze tudásukat. A hazai válogatóverseny felépítése hasonló volt az előző években megszokottakhoz, de néhány új elemmel is kiegészült. Az év elején megrendezett első online fordulóra közel kétszáz fiatal jelentkezett az ország minden részéről. A tesz kérdésekből és szimulációs feladatokból álló fordulóból a legjobban teljesítő 12 versenyző jutott tovább a verseny szakmai partnere a Cisco Magyarország által biztosított helyszínen, február végén megrendezett középdöntőre. A középdöntő hat legjobbja mért össze immár valós eszközökön, a EuroSkills nemzetközi döntőjéhez nagyon hasonló körülmények között tudását a Szakma Sztár Fesztivál keretében, márciusban.
Május 31-én, pénteken tartjuk az idei tanév utolsó infoTanárium foglalkozását. A megszokott rovatainkban az évzárással és az év végi számonkéréssel foglalkozunk, Sisák Zoltán pedig ezúttal egy 2020-as szakmai informatika érettségi mintafeladatot mutat be.
PAT-os képzéseinkre regisztrált kollégák számára a részvétel kötelező, de rajtuk kívül minden érdeklődő kollégát sok szeretettel várunk.
Április 26-án, pénteken folytatjuk infoTanárium foglalkozásunkat, amelyen a megszokott rovatokon túl a márciusi alkalomhoz hasonlóan Sisák Zoltántól tudhatjuk meg a legfrissebb információkat a 2020-as szakmai informatika érettségivel kapcsolatban.
PAT-os képzéseinkre regisztrált kollégák számára a részvétel kötelező, de rajtuk kívül minden érdeklődő kollégát sok szeretettel várunk.
Március 29-én, pénteken folytatjuk infoTanárium foglalkozásunkat a Hogyan tanítsuk? rovatainkkal, az előző alkalommal elindított új Java előadássorozatunkkal, valamint Markovich László rövid összefoglalójával a most induló és záródó PAT továbbképzések adminisztrációjáról.
PAT-os képzéseinkre regisztrált kollégák számára a részvétel kötelező, de rajtuk kívül minden érdeklődő kollégát sok szeretettel várunk.
A HTTP Alapítvány elkövetkező hónapokra meghirdetett képzéseire még korlátozott számban lehet jelentkezni!. A képzések megfelelő létszám esetén indulnak, erről a regisztráció lezárását követően küldünk értesítést. Bővebb információk és jelentkezés a www.netacad.hu/oktatokepzesek oldalon.
Soron következő, február elsejei infoTanárium foglalkozásunkon a korábban igérteknek megfelelően Hogyan tanítsuk? rovatainkon kívül több fontos és érdekes témával is jelentkezünk. Szó lesz a PAT továbbképzésekről, a 2020-as érettségiről és az Oracle Academy Program-ról is.
PAT-os képzéseinkre regisztrált kollégák számára a részvétel kötelező, de rajtuk kívül minden érdeklődő kollégát sok szeretettel várunk.
Ez az év sem múlhat el a szokásos tanári konferenciánk nélkül. Ezúttal február 16-án, szombaton várunk benneteket, hogy megvitassuk az informatika oktatással kapcsolatos legfontosabb témákat. A konferencia keretében szót ejtünk többek között a szakképzés újabb strukturális átalakításának tervezetéről, az infotanár hiányról, a 2020-as érettségiről, az új NAT-ról, az EuroSkills 2018 verseny sikereiről és a Cisco Hálózati Akadémia újdonságairól.
Helyszíne: az új Telekom székház konferenciaközpontja (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36.)
Jegyezzétek be a naptárba: Informatikai Oktatási Konferencia február 16-án!
November 30-án jelentkezünk az idei év utolsó infoTanárium foglalkozásával, melyen a Hogyan tanítsuk? rovatainkon túl beszámolunk néhány most zajló informatikai versenyről, valamint Markovich Lászlótól megismerhetjük a legújabb 7.2-es Packet Tracer újdonságait.
PAT-os képzéseinkre regisztrált kollégák számára a részvétel kötelező, de rajtuk kívül minden érdeklődő kollégát sok szeretettel várunk.