ASC workshop és online oktatói továbbképzés - 3. foglalkozás

2014. november 28-án folytattuk az akadémiai oktatóknak szóló továbbképzés-sorozatunkat. A HTTP Alapítvány oktatótermében a Hálózati ismeretek I. tantárgy decemberi tematikája és a Packet Tracer activity készítés mellet, a Cisco Magyarország mérnökeinek köszönhetően egy érdekes Lego bemutatóval is jelentkeztünk.
 

Indul az EuroSkills 2016 válogatóverseny!

2016-ban immár ötödször csapnak össze Európa legjobb fiatal szakemberei. A Skills Hungary nemzeti válogatón legjobban szereplők képviselhetik hazánkat a Göteborgban rendezendő EuroSkills 2016 versenyen. A háromfős informatikus csapatok megmérettetésére ezúttal is a HTTP Alapítvány várja a fiatalok jelentkezését. A 2015. január és április között zajló válogatóverseny újdonsága a korábbi évekhez képest, hogy ezúttal nem két, hanem három forduló lesz.

BME Netskills Challenge 2014

Véget ért a BME NetSkills Challenge 2014 hallgatói tanulmányi verseny. A díjátadóra 2014. december 2-án került sor a versenyt szervező BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék tanszéki értekezletének keretében. A felajánlott díjakat a verseny támogatóinak, így a NetVisor Informatikai és Kommunikációs Zrt.-nek, a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesületnek (HTE), valamint a Hálózati Tudás Terjesztéséért Programiroda (HTTP) Alapítványnak a képviselői adták át.

ITSH Start verseny 2014

Az IT Services Hungary Kft. „ITSH Start Program” elnevezésű kezdeményezésében résztvevő 10 kelet-magyarországi informatikai szakközépiskola legjobbjai mérték össze tudásukat a 2014. december 6-án megrendezett ITSH Start Verseny 2014 döntőjében.

A verseny meghirdetője, támogatója és szakmai irányítója az IT Services Hungary Kft., koordinátora és a technikai feltételek biztosítója az Alföld Szakképző Nonprofit Közhasznú Kft. volt.

A Cisco Global Cloud Index szerint 2018-ig közel háromszorosára nő az adatközpontok forgalma

A Cisco negyedik alkalommal tette közzé a Cisco® Global Cloud Index (2013 – 2018) című előrejelzését, amely a globális felhőalapú és adatközponti forgalommal kapcsolatos trendeket vizsgálja. A kutatás adatai szerint a vizsgált időszakban az adatközpontok forgalma közel megháromszorozódik, és ennek a forgalomnak a 76 százalékát a felhő fogja kitenni.
 

A tudatos, a jó szándékú, a felelőtlen és a cinikus

A munkavállalók többsége nem érzi saját felelősségének a vállalati IT biztonság kérdését, a nagyvállalatok negyedénél pedig nincs biztonsági szabályzat. Többek között erre derült fény a Cisco 13 országban, több mint 12 000 munkavállaló megkérdezésével végzett biztonsági kutatásából.

Oldalak

Képzések és tanfolyamok

Melyik Cisco Hálózati Akadémiai képzés az Önnek legmegfelelőbb?
Képzések részletei »

Eseménynaptár

A Cisco Hálózati Akadémia eseményei és rendezvényei
Tovább a naptárhoz »

Hiba | Cisco Hálózati Akadémia - HTTP Alapítvány

Hiba

A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.
slideshow 1 slideshow 2 slideshow 3

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer